Z. Kovács Kálmán 1941-ben született. Kisújszállás után Budapesten tanult tovább a MÁV intézetében. Pályafenntartási technikusként végzett.

Első munkahelye a városi tanács építésügyi osztálya volt, majd több helyi szövetkezetben, kommunális üzemben dolgozott. Folyamatosan képezte magát. Munkája mellett mindig vállalt társadalmi megbízatást.

Részt vett az 1987-ben alakult Városvédő és -Szépítő Egyesület munkájában, 1998-ig ő látta el a titkári teendőket. 1992–1994 között a Városi Tűzoltó Egyesület elnöki tisztét is betöltötte. Helytörténeti kutatással is foglalkozott. 1995-ben megalakította, majd vezette a Koronakert Baráti Kört, végezte Kisújszállás kertgazdálkodási múltjának feltárását. Eközben Bana Sándornéval szerkesztették meg a témában a Helytörténeti füzetek sorozat 11. és 12. kötetét. Családszerető volt, talán az emberek gondjai felé fordulás készsége is innen indult, mikor egyesületeket, közösségeket szervezett, irányított. Az embertársai iránti empátia vezethette, amikor 2002-ben megszervezte, majd hosszú éveken át irányította a Belszervi Betegek, Rokkantak Napsugár Egyesületét.

Tevékenységéért a Városvédő és -Szépítő Egyesület 1999-ben Gaál Kálmán-díjat adományozott számára, az Önkéntes Tűzoltók Egyesülete pedig Szolgálati Éremmel ismerte el 25 éves, egyesületben végzett munkáját. A város önkormányzata 2006-ban Pro Communitate Urbis Díjjal tüntette ki Kálmánt a város közösségért végzett szolgálataiért.

2017-ben hunyt el.

Forrás:

Ducza Lajos: Z. Kovács Kálmán emlékezete = Kisbíró (2017.08.12.): 11.