Kurgyis Lajos

Kurgyis János 1953-ban született Sülysápon. 1970-ben géplakatos szakmát szerzett, majd ebbéli minőségében kezdett el dolgozni a Budapesti Konzervgyárban, ahol a létesítményi tűzoltóság vezetésével is megbízták. A tűz elleni védekezés családi örökségként hagyományozódott rá, hiszen édesapja is tűzoltóként szolgált.
Az évtized közepén határozott a hivatásos szolgálat mellett, a hathetes tűzoltóújonc-iskolát kitűnő eredménnyel végezte el 1975-ben, majd a Fővárosi X. Kerületi Tűzoltó-parancsnokságra szerelt fel beosztott tűzoltóként. 1977-ben elvégezte a Belügyminisztérium Tűzoltó Tisztképző Iskoláját, innen a Tiszafüredi Járási Tűzoltó-parancsnokságra került, mint tűzmegelőzési segédelőadó.
Ugyanabban az évben tűzoltási és szolgálati főelőadóvá nevezték ki a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tűzoltó-parancsnokságra. 1983-ban – a Jászberényi Tanítóképző Főiskola elvégzése után – tűzoltási és szolgálati csoportvezető lett. Később a megyei tűzoltó-parancsnokságon tűzoltási és mentési osztályvezető, felügyeleti osztályvezető, valamint tűzoltási és kárelhárítási osztályvezető beosztásokat látott el.
1998-ban, tűzoltó alezredesi rendfokozattal nyugállományba vonult. De nyugdíjazása után is hosszú ideig tevékenykedett az önkéntes tűzoltó mozgalom fejlesztése érdekében a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tűzoltók Szövetségének elnökeként.
 
Pályafutása során 1989-ben megkapta a Tűzbiztonsági Érem arany fokozatát, illetve 2008-ban nyugállományú tűzoltó ezredessé léptették elő. 
 
Hatvanhét éves korában hunyt el 2020. október elhunyt Kurgyis János nyugállományú
 
Forrás:
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság