Fegyvernek-Szapárfalu egyik legrégibb műemléke a 4. számú főút mellett álló Nepomuki Szent János-szobor, amelyet 1775-ben állítottak a "vízenjárók" védőszentjének tiszteletére. A szobortalapzat barokkos tagolású és díszítésű, háromszög alaprajzú, melyen dús redőzetű ruhában Mária látható a kisded Jézussal. A szoborcsoport feletti építmény szintén háromszög alaprajzú. A téglafal teteje zsindelyfedésű sátortető. A csehsüveg boltozatot kosáríves hevederek hordozzák.
1945 után a műemlék alatt lévő föld a helyi termelőszövetkezethez került. A rendszerváltást követő földosztás során a földterülettel együtt a szobor is magántulajdon lett. Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal felvette a kapcsolatot a tulajdonossal. Azonban sem a kisajátításnak, sem pedig a műemlék karbantartására vonatkozó kötelezettségnek nem sikerült érvény szerezni.
Forrás:
Ráday Mihály: Szobrok, keresztek, kálváriák. In: Új városvédőbeszédek. Budapest, 2001 pp. 750-753.
Szolnok megye műemlékei. Szolnok, 1988.
Tapasztó: Nepomuki Szent János esete a kárpótlással. Jászkun Krónika (1996.08.14.): 1, 3.