Orosz László 1925. július 13-án született Csépán. Beregszászon érettségizett, majd az Eötvös Collegium tagjaként Budapesten végezte az egyetemet. 1992-ben irodalomtudomány kandidátusa lett.
1948-tól Kecskeméten magyar-latin szakos gimnáziumi tanár. 1956-ban a Forradalmi Bizottság tagja, majd a forradalom szellemi előkészítésének vádjával 8 hónap előzetes letartóztatás után, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, és 3 évre megfosztották a katedrától.
Első írásai az Illyés Gyula által szerkesztett Válaszban jelentek meg. Fő kutatási területe a felvilágosodás és a reformkor magyar irodalma. Jókai Mór, Kazinczy Ferenc, Berzsenyi Dániel és Katona József több művének kritikai kiadását rendezte sajtó alá, illetve látta el kísérő tanulmányokkal és jegyzetekkel. Részt vett az Akadémiai kiadó 6 kötetes A magyar irodalom története című könyvének létrehozásában, a Magyar irodalmi lexikon és az Új magyar irodalmi lexikon szerkesztésében. Tanulmányai, esszéi, kritikái és recenziói főleg az Irodalomtörténet, az Irodalomtörténeti közlemények, a Forrás, a Színháztudományi Szemle és a Cumania című folyóiratokban jelentek meg.
A Kecskeméti Katona József Társaság ügyvezető alelnöke és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság vezetőségi tagja volt.
Számos kitüntetéssel ismerték el szakmai munkáját: Toldy Ferenc-díj (1981); Ady Endre-jutalomdíj (1985); Apáczai Csere János-díj (1986); Déry Tibor-díj (1988); Pilinszky-díj (1995), Füzéki István Emlékérem (2008).
1994-ben Kecskemét díszpolgárává választotta.
Forrás:
Orosz László hatvanéves. Élet és Irodalom (1985.07.26.)
Pálmai Kálmán: A Társaság munkájából. Irodalomtörténet (1982)