Római katolikus templom (Jászapáti)

A Hősök terén álló római katolikus templom műemlék. A baloldali gótikus torony alsó része a támpillér kőtáblájának felirata szerint 1493-ból való. Braun Sebestyén építette a torony alsó felső részét, valamint a másik tornyot 1746-ban és 1743 és 1759 között ő végezte a barokk templom bővítését is. Rábel Károly gyöngyösi építész és Homályossy Ferenc szolnoki kamarai ácsmester az egyhajós, három boltszakaszos templomot kereszthajóval bővítette 1825 és 1828 között. 1759 és 1771 között épült a templomerődre emlékeztető erős kőkerítést lőrésekkel ellátva. Elöl és hátul díszes rokokó vaskapu, az elülső oszlopain Szent Miklós és Szent Vendel szobra látható. A hátsó kapuoszlopon Nepomuki Szent János-szobor, mely eredetileg a templom előtti téren állt. Szikszay András állítatta 1784-ben.

Szolnok

Képeslap

A főoltárkép valószínűleg Josef Danhauser bécsi festő műve. A főkupolán a helyi születésű Vágó Pál: Krisztus megváltása című festménye (1904) látható, amelyen Jézus előtt az angyalok mellett a magyar szentek: István, László, Imre és Erzsébet is hódolnak. Több oltárkép Tahn Mór műve. A templom egyik boltozatán Szirmai Antal díszes neobarokk sítusú freskóján Szent István király felajánlja koronáját Szűz Máriának.

Jászapáti

Képeslap

Jászapáti

Szent Istvánt ábrázoló mennyezeti freskó

(Károly Nóra felvétele - VFMKMI)

 

Forrás:

Farkas Kristóf Vince - Pető István: Zarándokúton a Jászságban. Jászfényszaru, 2009.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Képeslaptár

Szolnok megye műemlékei. Szolnok, 1988