1. világháború

1. világháborús emléktábla (Újszász)

A római katolikus templom külső északi falán található az 1. világháborúban elesett újszászi hősök emléktáblája. A márványtáblán 149 hősi halott neve olvasható.

Újszász

1. világháborús emlékmű (Szolnok)

A Nagy Háború után a város anyagi helyzete csak 1920-as évek közepén tette lehetővé, hogy emlékmű felállításába fogjon. 1924-ben alakult meg a "hősi emlék szoborbizottság", amely a három felkért szobrász: Kisfaludy Stróbl Zsigmond (1884-1975), Sidló Ferenc (1882-1954) és Szentgyörgyi István (1842-1931) tervei közül választották ki a megvalósítandó emlékművet.

1. világháborús emlékmű (Jászapáti)

Az első világháborúban elesett katonák emléke előtt tisztelgő szobrot 1923. november 11-én avatta fel K. Peths László nemzetgyűlési képviselő. A jászapáti hősi halottainak emelt emlékmű Görömbey Imre (1900-1967) szobrászművész alkotása, amelyet Vágó Pál (1853 – 1928) festőművész, a szoborbizottság elnöke adta át a városnak. A műkőből készült emlékmű talapzatán olvasható a 263 hősi halott helybéli katona neve is.

1. világháborús emlékmű (Jászfelsőszentgyörgy)

Az 1. világháborúban elesett hősök emlékére 1930. október 26-án állítottak emlékművet Jászfelsőszentgyörgy lakói. Az emlékművet Vass Viktor (1873-1955) készítette. A szobrot Czettler Jenő nemzetgyűlési képviselő avatta és dr. Kele István jászberényi apátplébános szentelte fel. A dunaharaszti mészkőből készült obeliszk tetején gömbön álló bronz turulmadár látható.

1. világháborús emlékmű (Jászberény-Tőtevény)

A Tőtevényi dűlőn található emlékmű középső kiemelt részén a Jászberény Tőtevény tanyasi iskola körzet hősi halottainak névsora olvasható. A műkő emlékmű egy kisebb dombon áll. A magasabb középrészen látható kereszt a "Szebb jövőt" feliratot tagolja ketté.

Tartalomátvétel