1. világháború

1. világháborús emlékmű (Alattyán)

A Nagy Háború helyi hősei emlékére 1933. június 29-én emeltek emlékművet Alattyán központjában. Czettler Jenő nemzetgyűlési képviselő avatta fel a 2 méter magas szobrot, amely egy magyar honvédet ábrázol. Az emlékmű helyi szobrászművész, Gecse Árpád (1900-1999) alkotása.

1. világháborús emlékmű (Nagykörű)

Nagykörű település a Nagy Háborúban hősi halált halt fiai emlékére 1929. október 20-án állították fel Székely Károly szobrát. A szuronyos puskájára támaszkodó honvéd népfelkelőt ábrázoló alkotás a piactéren kapott helyet.

1. világháborús emléktábla (Szolnok)

A szandaszőlősi római katolikus templom főhomlokzatán állítottak emléktáblát 1922-ben az 1. világháborúban elhunyt katonák emlékére. Az emléktáblát 2002-ben újították fel.

1. és 2. világháborús emlékmű (Pusztamonostor)

A római katolikus templom kertjében álló Hősök szobrát 1927. augusztus 20-án állították fel az 1. világháborúban elesett katonák tiszteletére. A bronzszobor Vass Viktor (1873-1955) alkotása, amely jobb kezében kardot, bal vállán pedig egy zászlót tartó őrmestert ábrázol, akinek a fején kötés látható. A talapzaton olvasható felirat szövege: "Vándor állj meg!

1. világháborús emléktábla (Rákóczifalva)

Az 1. világháborúban a település 87 lakosát veszítette el. Az Iparoskör mártírhalált halt tagtársaik emlékére állított emléktáblát 1937 tavaszán a kör székházának (Rákóczi út 61.) homlokzatán.

Tartalomátvétel