Díszpolgárok

Tolnay Gábor (1931-2023)

Dr. Tolnay Gábor Öcsödön született 1931. január 18-án. A negyedik elemi elvégzése után a szarvasi Vajda Péter Gimnáziumban íratták be. Tanulmányait a Szarvasi Tanítóképző Intézetben folytatta 1949-50-ben, majd az ELTE bölcsészettudományi karán 1963-ban magyar-történelem szakos tanár szakon végzett. 1973-ban pedig politológus diplomát is szerzett. 1970-ben doktorált, majd 1994-ben lett a történelemtudomány kandidátusa.

Suba György (1928-2023)

Suba György 1928. március 29-én született Jászberényben.

Pintér Sándor (1934-2022)

Pintér Sándor 1934-ben született Debrecenben. Orvosi diplomát is szülővárosában szerzett.

1960-tól több mint 50 éven át a Szegedi Gyermekklinikán dolgozott. Kezdetben kutatással foglalkozott, így jutott ki 1973-ban egy fél éves ösztöndíjjal Oxfordba.

Szabó Béla (1939-2021)

1939-ben született Jászárokszálláson. Az általános iskola után a Jászberényi Tanítóképzőben
szerezte meg a tanítói képesítést. Tanulmányaihoz tartozó gyakorlatokat Jászárokszálláson töltötte. 1957-ben a  helyi Széchenyi István Általános Iskolában dolgozott. A tanulást ekkor sem fejezte be. 1967-ben testnevelő tanári diplomát
szerzett a Testnevelési Főiskolán.
1963-ban Jászárokszálláson megkezdődött a középiskolai tanítás.

Pap Béla

Dr. Pap Béla gépészmérnök az 1970-es évek elején került Jászboldogházára,  hosszú időn át vezető szerepben dolgozott a helyi termelőszövetkezetben, majd másokkal közösen mezőgazdasági vállalkozást alapított.

1990-től 30 éven át volt a település önkormányzati képviselője. Alpolgármesterként szolgálta a közösséget, a tisztségért járó jutattásáról lemondva 2007. évben a Faluházat, 2008. évben a Jász-Világtalálkozó szervezését, 2009-ben pedig a hídépítést támogatta. Jászboldogháza díszpolgárává választotta 2016-ban.

Tagja volt a Boldogházi Gyermekekért" Közhasznú Alapítvány

Tartalomátvétel