Kitelepítések

Balázs Márta (1927-1994)

1927-ben született Szolnokon. Családjával 1944-ben Ausztriába deportálták. 1951-ben kapott orvosi diplomát Budapesten. Kitelepítették Sapra, mint megbízhatatlan polgári elemet, így csak 1952-ben kezdte el orvosi munkásságát a fővárosi Szabolcs utcai Kórház kórbonctani osztályán. Patológusként 1969-ben kandidált. 1973-ban a Szent János Kórházkórbonctani osztályának vezetője lett. Rendszeresen tartott előadásokat medikusoknak a máj patológiájáról. 1987-ben az orvostudomány doktora lett.

2. világháborús emlékmű (Kunmadaras)

1990-ben Emlékbizottság alakult az emlékmű felállításának előkészítésére. Somogyi Árpád szobrászművész és Kocsis Imre kőfaragó mester alkotását 1992. szeptember 19-én leplezték le. Az elhunytak neve rákerült a mementóra. " A település önkormányzata az emlékmű felavatásának napján egy kiadványt is megjelentetett kunmadaras második világháborús áldozatainak emlékére.

Kitelepítettek emléktáblája (Jászkisér)

1951 nyarán több nemesi családot telepítettek ki a fővárosból Jászkisérre. A jászkisériek 123 családot, mintegy 300 főt fogadtak be. A Jászkisérre hurcoltak között volt az a Bethlen család, az 1908-as londoni olimpikon, Zachár Imre és Bitó László, aki felnőttként, mint a Columbia Egyetem professzora feltalálta a Xalatán cseppet. A szomorú történelmi eseménynek évfordulója alkalmából emelt emléktáblát a Jászkisériek Baráti Egyesülete. A tájház falán elhelyezett márványtábla Győrfi Sándor szobrászművész munkája.

Tartalomátvétel