Kunmadaras

Zsinagóga (Kunmadaras)

A kunmadarasi kései klasszicista stílusban épült zsinagóga 1880 körül épült, amely az 1940-es évek elején összedőlt, így új templom építését kezdeményezték a hitközség tagjai.

Zsidó temető (Kunmadaras)

A nagyközségbe 1840 körül költöztek zsidó családok, akik hamarosan a Tisza felső járás egyik legnépesebb hitközösségét alkották. 1880-ban már 215 fő alkotta, amely az akkori lakosság 2,9 %-a volt. 1910-ben 398 fővel tetőzött a hitközség létszáma. Az elős világégés után lassú apadásnak indult. 1941-ben 273 fő élt Kunmadarason.

Kopasz Árpád (1947-2020)

Kunmadarason született. Karcagon végezte középiskolai tanulmányait a Gábor Áron Gimnáziumban. A Rendőrtiszti Főiskolán szerzett diplomát.

Hoffman Ferenc (1877-1958)

1877. március 28-án született Kunmadarason. Iglón járt iskolába, ahol németül és szlovákul is megtanult. A Keszthelyi Mezőgazdasági Főiskolán szerzett diplomát, majd Kolozsvárott dolgozott gazdászként. Elvégezte a jogi kart és megkapta a doktori címet. 1905-ben a kassai Mezőgazdasági Főiskola tanára lett. 1907-ben tanulmányi útra ment: Svájc, Hollandia, Németország, Egyesült Államok és Kanada után Esztergomban az alispán titkára lett.

Gábel Gyula

Gábel Gyula 1858. május 14-én született Kunmadarason. Tanulmányai elvégzése után vidéki iskolákban tevékenykedett 1891-ig. 1891 és 1914 között Budapesten tanított.

Nevéhez fűződik a Gábel-féle módszer, amely az írás-olvasás tanítása. Ezt a munkáját több nyelvre fordították le. A tanítási rendszerét a hadseregben is sikerrel alkalmazták az analfabéta felnőttek oktatásában. A koronás arany érdemkereszt és az Armeeoberlehrer cím birtokosa volt.

Szerkesztője volt az Ungarische Wochenschrift című lapnak. Több fővárosi művelődési és jótékonysági szervezet alapítója volt.

Tartalomátvétel