Templomok

Római katolikus templom (Alattyán)

A község a 14. században már önálló plébániája és temploma volt. A régi templomot a 18. században lebontották és 1783-ban avatták fel a Szent Mihály főangyal római katolikus templomot, melyet Eszterházy egri püspök és alattyáni nemesek adományaiból építettek. 2009-ben került sor a templom felújítására.

Római katolikus templom (Jásztelek)

A település templomáról már 1699-ből van feljegyzés. A templomot 1733 körül kibővítettek. A mai barokk  stílusú tornyát 1759-ben emelték fel, majd 1765-ben megmagasították. 1824-ben díszes sisaktorony készült, melyet Homályossy Ferenc tervezett. Az épület az 1868. évi földrengés alkalmával jelentős statikai károkat szenvedett. 1870-ben készültek el a boltozat,  karzat és a tető újjáépítési munkálatai. Az orgonakarzat ión oszlopfőin a csigavonal díszítés közepén gyermekarcú szárnyas angyal mellképe látható.

Havas Boldogasszony kápolna (Jásztelek)

A római katolikus plébánia 1931 és 1939 között épült Jásztelek határában. A kápolna oltárképét korábban ellopták. A római Santa Mari Magora Bazilika oltárképéről készített másolatot 2002-benTerjékiné Mozsár Magda, aki Jásztelek szülötte. Az újonnan megfestett "Havas Boldogasszony" oltárképet 2003-ban, a IX. Jász Világtalálkozón szentelték fel.

Református templom (Kunszentmárton)

A kunszentmártoni református templom az 1930-as évek végén épült.

Kunszentmárton

Képeslap

Forrás:

Református templom (Vezseny)

Vezseny református temploma 1720 körül épült barokk stílusban. A műemlék templom egyhajós, két végén szegmensívekkel zárt kórussal, amelyet fenyőoszlopokon álló mellvédes galéria kapcsol egybe.

Vezseny

Római katolikus templom (Túrkeve)

A város műemlék templom klasszicista stílusban épült 1812 és 1822 között. A római katolikus templom egyhajós, három csehboltszakaszos. A főhomlokzaton a bejáratot hangsúlyozó kettős falpillérekkel szegélyezett rizalit. Felette íves, keretes ablakok. A főpárkány felett a rizalitot lezáró timpanon látható. Homlokzati sarkain lekerekített, óraívpárkányos torony, hegyes toronysisakkal.

Református templom (Törökszentmiklós)

A Kossuth Lajos úton található református templom késő barokk stílusban épült 1787 és 1789 között Rábel Károly gyöngyösi építész tervei alapján. A torony utca felöli oldalán olvasható felirat szerint 1882-ben építették a templomhoz. A homlokzatból kiugró galériás óratornyát kovácsoltvas korlát futja körbe. Ablakai íves záródásúak.

Római katolikus templom (Tiszavárkony)

A Somogyi Béla utcában áll a település római katolikus templom, mely 1812 és 1817 között épült késő barokk stílusban. A templom egyhajós két csehsüveg boltszakasszal. Keskeny, egyenes záródású szentéllyel, homlokzati toronnyal. Belsejében klasszicizáló padok.

Tiszavárkony

Képeslap

Forrás:

Református templom (Tiszavárkony)

A tiszavárkonyi református templom az Endre király utcában található. A késő barokk templom 1818-ban épült. Kettős lizénával hangsúlyozott, szegmensíves, timpanonos főbejárata van. Öt csehsüveg boltszakaszos hajója végében az egyenes záródású szentély. Belső terében még az eredeti barokk padok láthatóak. Főhomlokzatán az oromzatos torony.

Református templom (Tiszaszőlős)

A tiszaszőlősi református templom 1789-ben épült. A késő barokk stílusú templomépület egyhajós, egyenes záródású. Ablakai íves záródásúak. A homlokzat előtt áll az órapárkányos tornya.

Forrás:
Szolnok megye műemlékei. Szolnok, 1988.

Syndicate content
UMFT