Emlékművek

warning: Creating default object from empty value in /data/web/www_zounuk/sites/all/modules/i18n/i18ntaxonomy/i18ntaxonomy.pages.inc on line 34.

Széltorony emlékmű (Jászberény)

Jászberény iráni testvérvárosa, Yazd egy szobrot adományozott a jász fővárosnak 2013-ban. A perzsa széltornyokat formázó alkotást a Déryné Rendezvényház aulájában állították fel 2014 őszén. 2015 szeptemberében az iráni delegáció látogatása alkalmából került sor a perzsa széltorony ünnepélyes leleplezésére a jászberényi városháza udvarán.

Forrás:

Banka Csaba: A kapcsolaterősítést tervezik = Új Néplap (2014.09.18.): 4.

Csíkosi emlékhely (Jászboldogháza)

2014. október 4-én szentelték fel azt az emlékhelyet az egykori Csíkos tanyavilágban álló templom és iskola helyén Jászboldogháza határában. Menyhárt Károly, az Aranykalász Szövetkezet elnöke bocsátotta a kezdeményező BOLDOGBT Egyesület rendelkezésére azt a területet, ahol egy emlékművet és egy feszületet helyeztek el, amely Túróczi József zagyvarékasi kőfaragó és Darók Sándor munkája.

Trianoni emlékmű (Jászfelsőszentgyörgy)

2010. június 4-én, a trianoni békediktátum aláírásának 90. évfordulója alkalmából állítottak emlékművet Jászfelsőszentgyörgy lakosai. Toásó Tibor kőszobrász alkotásának központi eleme a történelmi Magyarországot ábrázoló márványtábla. A tábla felett a község és a Jász Kerületek címere kaptak helyet.

Kőolajkút (Szolnok)

A MOL szolnoki székháza előtti parkos területen áll az alföldi kőolajkutatás múltjára emlékező használaton kívüli egykori kőolajkút.

Szolnok

Végtelen csomó (Szolnok)

2011. március 25-én avatták fel Szabó Imrefia Béla Végtelen csomó című alkotását a Verseghy Ferenc Gimnázium udvarán, amely az iskola fennállásának 180. jubileuma alkalmából állítottak.

68. Jászkun Gyalogezred emlékoszlopa (Szolnok)

Az 1860-ban felállított 68. Jászkun Gyalogezred egyik százada a hadkiegészítő kerület székhelyén, Szolnokon állomásozott. Az ezred tisztjei elesett bajtársai emlékére állítottak emlékművet Szolnokon 1872-ben. A 7 méter magas obeliszk eredetileg a város főterén kapott helyet. A városházával szembeni oldalán táblát helyeztek el a hősi halottak nevével, akik az 1866-os porosz-osztrák háborúban vesztették életüket.

900 éves jubileumi emlékmű (Szolnok)

Szolnok Városi Tanács és a Képző- és Iparművészeti Lektorátus 1973 őszén írt ki pályázatot a város 900 éves történetét megörökítő emlékműre. A beérkezett pályamunkák közül hat, köztük Simon Ferenc (1922-2015) szobrászművézs és Pintét Béla építész terve is, kapott díjat.

A pályázat második fordulóban a zsűri a "Tanúhegy" tervét fogadta el. 1975 nyarán avatták fel Gyurcsek Ferenc szobrász és Kampis Miklós építész alkotását a Jubileum téren. 

Munkásmozgalmi emlékmű (Szolnok)

1963. áprllis 30-án avatták fel Szolnok főterén Kovács Ferenc szobrászművész bronz alkotását. Az átadási ünnepségen jelen volt Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, Csáki István, a Szolnok megyei pártbizottság első titkára, Körösi György vezérőrnagy, a belügyminiszter helyettese, Oláh György, a Szolnok Megyei Tanács vb elnöke, Tisza József és Ragó Antal országgyűlési képviselői, valamint Kun Béla özvegye és fia: Kun Miklós is. Mellettük foglalt helyet a díszemelvényen több megyebeli 1919-es veteránjai és az emlékmű alkotója. 

Balogh János-emlékmű (Túrkeve)

Balogh János (1913-2002) ökológus születésének 90. évfordulóján leplezték le portréjával díszített emlékművét a Túrkeve melletti Ecsegpusztán. Györfi Sándor alkotása mellett a tudós hamvait is itt helyezték el a pusztja földjébe, ahol a későbbi kutató gyermekéveiben első természettudományos megfigyeléseit tette.

Redemptio emlékmű (Jászboldogháza)

2006. június 30-án adták át Jászboldogháza redempciós emlékművét abból az alkalomból, hogy a település adott otthon a XII. Jász Világtalálkozó rendezvényeinek abban az esztendőben. Az emlékművet Gerhát Károly terve alapján Törőcsik Béla kőfaragó készítette el.
A címerpajzs közepén Jászboldogháza címere. Az emlékmű hátoldalán pedig a földváltó ősök családneve felett a következő felirat olvasható: "Boldogháza földje ősi redemptusi föld. Boldogháza földje számunkra a szeretett szülőföldet is jelenti. Elődeink fizettek ezért vérrel, fizettek ezért pénzzel. Sőt pénzzel kétszer is.

Syndicate content
UMFT