A második világháború áldozatainak emlékművét 1992-ben állították fel a főtér melletti parkban. A Kun Piéta című alkotás Györfi Sándor szobrászművész munkája, amely egy kétalakos szoborkompozíció. A szobrot hat toszkán jellegű oszlop ölel félkörben. Az oszlopok tört, csonka párkányt tartanak.
A dombra állított angyalos koronás címerrel díszített emlékmű E. Lakatos Aranka (1952-) alkotása. A kőoszlopon az áldozatok neve olvasható. Az obeliszket 1990. november 4-én leplezték le.
1992. május 9-én leplezték le az emlékoszlopot. A felvésett neveket jobboldalról egy kőből faragott kard szegélyezi, mely Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész munkája. Az emlékmű két oldalán egy-egy zászlórúd áll a szépen parkosított környezetben.
A szovjet katonáknak emléket állító vörös csillagos téglából emelt obeliszk a rendszerváltás előtt a templom előtti parkban állt.
Forrás:
1944. október közepén már Jászladányon is hallható volt a tiszántúli hadműveletek zaja. Az orosz repülők rendszeresen köröztek Jászladány határa felett. 1989-ben Emlékbizottság alakult a világháborús áldozatok neveinek összegyűjtésére egy később felállítandó helyi emlékműhöz. 1991. október 23-án avatták fel az obeliszket az 1. világháborús emlékmű mellett a Hősök terén. A mellé felállított 2. világháborús emlékműre helyezett fehér márványtáblára így került fel folytatólagosan a második versszak. Az oszlop Törőcsik Béla helyi kőfaragó munkája.
2. világháború zsidó áldozatainak emlékművét a temetőben egy jelképes sír fölé emelték a helyiek 1947-ben. Majd 2006-ban a jászkiséri Etnikai Szervezet kezdeményezésére és aktív közreműködésével kezdődtek meg egy helyi Holokauszt-emlékpark kialakításának előkészületei.
Jászkisér főterén 1970. november 7-én avatták fel a Felszabadulási emlékművet. Ezt a korábbi, szovjet katonai emlékművet alakítottak át és avattak fel 1991. október 31-én a második világháború helyi hősei emlékére. Az égbe nyúló alkotás talapzatán feltüntették a jászkiséri háborús áldozatok nevét is.
1990. november 3-án avatott a település különálló emlékművet a második világháború katonái és civil áldozatai emlékére. A márványból készült obeliszk Czuk Ferenc szobrászművész alkotása. Az emlékmű talapzatán elhelyezett fém emléktáblán a háború helyi áldozatainak névsora olvasható.
Forrás:
Jászivány a 2. világháború idején még nem volt önálló település. A lakosság a határban szétszórt tanyákon lakott. A község 1991 nyarán, önállósodásának évében, emléket állított a háborúban hősi halált halt fiai emlékére. A műkőből készült alkotása Bankos István helyi kőfaragó munkája.