Záborszky Ilona 1933. augusztus 22-én született Szeghalmon. 1947-től a Békés-Tarhosi Énekiskolában tanult, majd 1949-ben a budapesti Állami Zenekonzervatórium zongora szakán kezdte meg tanulmányait. 1955-ben szerzett diplomát a Zeneművészeti Főiskola Zeneiskolai Tanárképző Intézete fővárosi tagozatán.
Tanári pályáját a karcagi zeneiskolában kezdte, ahol hamarosan igazgatóhelyettesi teendőket is ellátott. 1968-ben került a kisújszállási zeneiskola élére, amelyet 1990-ig vezetett.
Férje dr. Lázár Szabolcs (1928-2016) volt. Egy gyermekük született.
1985-ben megalapította a Phoenix Kórust.
1985-ben megyei Közművelődási díjjal ismerték el szakmai munkáját. 1996-ban Pro Urbe díjjal tüntették ki.
Nyugdjíazása után Gáncsapátira költözött.
Forrás:
Dr. Lázár Szabolcsné emlékére. Kisbíró (2021.02.06.)