Tizenhét éves volt a háború idején, majd még fiatalon a Nagykunsági Állami Gazdaságban dolgozott: műszaki, gépészeti feladatokat látott el.

1956. október 23-án egy munkahelyi feladat miatt kellett Budapestre utaznia, ahol őt is magával ragadta a felvonulók lelkesültsége, ezért közéjük állt, majd követte az eseményeket. Ezután több napot töltött a Béke Szállóban, ahol a megsérült felkelőket látták el, és eseteként a fegyverek kezelését is megtanították a fiatal egyetemistáknak. Amikor

napok múlva hazaérkezett, az Állami Gazdaságban nem találták a vezetőket (volt, aki elhagyta az országot), a munkának azonban, gondolta, mennie kell, az állatokat el kell látni, a gépeknek működniük kell, ezért átvette a géppark irányítását. Budapestre újból november 8-án ment, amikor a szovjetek ismét támadták a fővárost. Hat tehergépkocsival, vöröskeresztes zászlók alatt a környező állami gazdaságokból élelmet vittek a szabadságharcos pestieknek. Itthon, Kisújszálláson a későbbi megtorlásoknak ő is áldozatául esett, többszöri kihallgatás, vallatás, fizikai

bántalmazás formájában, majd ismeretei szerint egy évig rendőri megfigyelés alatt állt.