2024 augusztusában állítottak emléktáblát Jeszenyi Mihályné (1933-2016) művésztanár tiszteletére az általa alapított Városi Galéria falán Tiszaföldváron.
Jeszenyi Mihályné Horváth Rozália 1933. március 31-én született Páliban. Általános iskolai tanulmányait szülőfalujában, a középiskolát Sopronban végezte. Az Apáczay Csere János Pedagógiai Főiskolán szerzett diplomát Budapesten. Először Csornán kezdett el tanítani. 1957-től élt Tiszaföldváron.16 évet az általános iskolában, majd 16 évet a Hajnóczy József Gimnázium és Óvónői Szakközépiskolában 1988-ig.
2022. december 18-án avattak emléktáblát a Nyíl Úti Általános Iskola két legendás pedagógusa, Tóvizi Kálmán és felesége, Tóvízi Kálmánné tiszteletére haláluk 30. évfordulója alkalmából.
Az emléktábla az egykori iskola helyén műödő cipőipari üzem tulajdonosa, Tóth Ferenc és a tiszaföldvári kötődésű Szíki Károly javaslata alapján valósult meg.
Forrás:
Dobróka András: Emléktáblát avattak a Tóvizi tanárházaspár emlékére. Földvári Hírek (2023.01.)
1930-ban született Tiszaföldváron. Itt járt elemi iskolába, majd a ceglédi gimnáziumban folytatta tanulmányait. A háború után Szentesen fejezte be a gimnáziumot. Szegeden a Pedagógiai Főiskolán szerzett földrajz-rajz szakos tanári diplomát.
Először Rákóczifalván tanított, majd a Virághegyi Általános Iskolában kapott munkát. Végül a tiszaföldvári Ószöllői Általános Iskolában helyezkedett el és dolgozott nyugdíjazásáig, 1991-ig.
Pathó Gyula 1950. szeptember 6-án Pestszentlőrincen született. 1981-ben végzett az Evangélikus Teológiai Akadémián. 1996-ban a szentes-tiszaföldvári gyülekezet lelkésze lett. 2011-től haláláig Tiszaföldvár lelkésze volt.
2020. szeptember 24-én hunyt el.
Forrás:
In memoriam Pathó Gyula. Földvári Hírlap (2020.11.): 9.