Egyesületünk olimpiai bajnok párbajtőrvívóját a barátok vonzották az egyesületbe. Az ötvenes évek elején, utcabeli barátai Demecs Béla és Sági György már korábban lejártak a MÁV SE vívószakosztályába. Egy alkalommal kíváncsiságból ő is követte őket. 1951-ben lett igazolt versenyzője a szakosztálynak. G. Kiss Gyula vívómestertől tanulta a sportág alapjait. Szorgalma és rátermettsége alapján elég gyorsan fejlődött, így a sikerélmények nyomán hamar törzstagja lett a szakosztálynak. 25 évig volt aktív versenyzője a MÁV SE-nek. Többször hívták előnyös ígéretekkel rangosabb fővárosi klubokhoz is. Így többek között 1960-ban dr. Csanádi György akkori közlekedési és postaügyi miniszterhelyettes hívta a BVSC-be jó anyagi lehetőségekkel, s még egyetemi felvétellel is kecsegtette.
Pályafutását számos rangos siker fémjelzi. Így többek között 1961-ben a Karl-Marx-Stadti nemzetközi versenyen párbajtőrben ezüstérmet nyert. 1962-ben tagja volt a Buenos Airesi világbajnoki párbajtőr keretnek, 1964-ben Londonban a Martini Kupán negyedik helyezést ért el. 1967-ben a montreáli világbajnokságon bronz-, 1969-ben a kubai VB-n Havannában csapatban ezüstérmes lett. 1970-ben magyar bajnoki címet szerzett fegyvernemében. 1967-ben a világranglistán párbajtőrben a 7. helyet foglalta el. Legsikeresebb éveinek azonban mégis 1965-öt és 68-at tartja. Ugyanis 1965-ben nyerte meg Londonban a Martini Kupát, Párizsban a Monal Kupán ezüstérmet szerzett, ekkor nyerte első magyar bajnokságát és a világranglistán a kilencedik helyen jegyezték. Míg 1968-ban tagja volt a mexikói olimpián aranyérmes magyar párbajtőrcsapatnak, ekkor nyerte el csapatban a magyar sportújságírók I. díját, s ugyanez évben lett első a St. Pologrino-i nemzetközi versenyen. Mint a magyar párbajtőr válogatott tagja, mintegy hatvanötször öltötte magára a címeres mezt. Emellett többször vasutas- és országos vidékválogatott is volt. Kiemelkedő eredményeit többször ismerték el magas kitüntetésekkel is. Így kétszer kapta meg a Magyar Népköztársaság Sportérdemérem arany fokozatát és tulajdonosa a „Magyar Népköztársaság Érdemes és Kiváló Sportolója” kitüntetésnek is.
Krónika. Szolnok, [1985]