Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Díj

Béres Jenő (1941-2015)

Béres Jenő 1941-ben született Zala megyei Tófej községben. A zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumban érettségizett. Az Eötvös József Tudományegyetem elvégzése után került Szolnokra. Szintén pedagógus feleségével itt alapítottak családot.
 
1964-ben kezdett el tanítani a Verseghy Ferenc Gimnáziumban, majd 40 év utáni innen is mentem nyugdíjba. 1993-tól 2004-ig a gimnázium igazgatói posztját is betöltötte. 7 osztálynak volt osztályfőnöke.

Kepenyes Mihály (1939-2016)

Kepenyes Mihály 1961-ben végzett matematika-fizika szakon a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. 40 éven keresztül tanított a szajoli általános iskolában. Oktatott a Dolgozók Általános Iskolája esti tagozatán, valamint a Szajolba kihelyzett gimnázium és szakközépiskola 1-2. osztályában is vállalt órákat. 1966-ban az újtelepi iskola igazgatója lett. 1969-ben a két iskola egyesülése után 25 évig irányította az intézményt. Pályája kezdetén osztályfőnök is volt. Vezetett rádiós szakört, irányította a kis matematikusok baráti körét.

Horváth Tibor (1938-2015)

Horváth Tibor 1938. november 23-án született Budapesten. A Szegedi Tudományegyetemen szerzett dipolmát.

Matematika-fizika szakos középiskolai tanár 1963 és 1971 között a szolnoki Tiszaparti Gimnáziumban oktatott. 1971-től a megye gimnáziumainak fizika szakfelügyelője lett. Az 1976-ban létrehozott Eötvös Loránd Fizikai Társulat megyei csoportjának alapító tagja és titkára is volt.

Szabó Lajos (1938-2004)

Dr. Szabó Lajos 1938. augusztus 30-án született Kunhegyesen. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem szerzett történelem-földrajz szakos középiskolai tanári és népművelői oklevelet 1961-ben. 1967-től a Magyar Pedagógiai Társaság, 1970-től a Debreceni akadémiai Bizottság tagja volt. 1968-ban szerzett bölcsészdoktori címet közép- és újkori magyar történelemből. Több mint 40 évig tanított, 1968 és 2003 között érettségi elnöki tisztséget töltött be. Megyeszerte elismert kutató és előadó volt. Számos általa lektorált és szerkesztett kötet látott napvilágot.

Tartalomátvétel