Jászságért Díj

Macsi Sándor (1926-2020)

Macsi Sándor 1926. január 14-én született. Elemi iskoláit Nyírmártonfalván végezte, 5 osztályt járt, majd négy éves polgári iskolával folytatta a Debreceni Református Kollégiumba. Ezután beíratták az öt éves tanítóképzőbe. Felsőfokú tanulmányait levelező tagozaton folytatta a Szegedi Tanárképző Főiskolán földrajz-biológiai szakon.

Gubicz András (1937-2020)

Gubicz András 1937-ben született Jászkiséren. Középiskolai tanulmányait a jászapáti gimnáziumban végezte, majd a Debreceni Agrártudományi Egyetemen 1961-ben szerzett agrármérnöki diplomát.
Első munkahelya a jászberényi gépállomás volt, majd a jászkiséri Kossuth Termelőszövetkezethez került. Itt végig járta a szakmai ranglétra minden fokát.
1963-ban kötött házasságot, 1966-ban leánygyermekük született. 1988-ban megözvegyült. 1995-ben kötött házasságot dr. Csejtei Erzsébettel.

Fodor István Ferenc (1949-2020)

Jászapátin született 1949. február 26-án Fodor István Ferenc. A Varnyas tanyai osztatlan iskolában kezdte meg tanulmányait, majd a jászjákóhalmi gimnázium megszűnése után a Kállai Éva Gimnáziumban érettségizett Jászberényben 1967-ben.

Tálas Ernő (1926-2018)

1926. július 23-án született Tálas Ernő Jászladányban. A jászapáti Gróf Széchenyi István Gimnáziumban érettségizett. A Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett német-olasz szakos tanári oklevelet, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán énekművész-énektanári képesítést kapott 1956-ban.

Farkas Ferenc (1931-2015)

Jászapátin született 1931 novemberében. Gyermekkorát a jásziványi tanyavilágban töltötte, ott járt elemi iskolába is. A jászapáti gimnáziumba 1944 őszén íratták be, az érettségi vizsgát 1952-ben tette le. A szegedi egyetem magyar–német tanári szakán szerzett diplomát.

Tartalomátvétel