1936. április 2-án született Kisújszálláson Csukás István. Édesanyja Varró Margit. Szülővárosában járt elemi iskolába, majd a békéstarhosi zeneiskolába folytatta tanulmányait. 1954-től 1957-ig járt egyetemre, de nem fejezte be.
1896-ban született Szolnokon. 1920-ban Budapesten kapott diplomát. Kezdetben gyermekorvosként, majd az Apponyi Poliklinikén idegorvosként dolgozott. A pszichológiai szakrendelés vezetője volt 1930 és 1939 között. 1936-ban elme-egészségvédelmi mozgalmat indított. 1947 és 1950 között kórházszervezéssel foglalkozott, majd felnőtt-idegosztályos és rendelőintézeti munkát végzett. 1963 és 1973 közötti időszakban gyermeklélektani rendelést vezetett. 1968-tól 1977-ig bekövetkezett haláláig a Fővárosi Gyermekpszichológiai Rendelőintézet igazgatója volt.