A zsadányi és törökszentmiklósi Almásy család tulajdonában volt a pusztapói birtok. A kastélyt (III. kerület 84.) Almásy Dénes emeltette a 19. század első felében. A historizálós és romantikus stílusjegyeket is magán viselő épület vadászkastélyként szolgált. A század második felében már a Herczfelder család tulajdonaként tünteti fel a III. katonai felmérés. A család 1938-ban a Szolnoki Cukorgyár Rt.-nek adta el a kastélyt,a mely bérgazdaságot működtetett Pusztapón. A kastélyban a cukorgyár igazgatójának lakását alakították ki. A helybeliek "cukorgyári kastélyként" emlegették az épületet. A 2. világháború után államosított kastélyban általános iskolát hoztak létre. Az 1970-es években a termelőszövetkezet szolgálati lakásait alakították ki az épület falai között. 1995-ben egy nemzetközi vállalkozás, a Brilli Ance Kft. vásárolta meg az ingatlant és kastélyszálló céljára újjították fel a kastélyt, amelyből addigrqa csak a fala és a tetőszerkezete volt meg.
Képeslap
A szabadon álló, egyemeletes épület összetett alaprajzú. A földszinti falak sávozottak, az emeletiek kváderes díszítésüek. A főhomlokzaton ívsoros párkány húzódik a tető alatt. Négy pilléren nyugvó, szegmensíves árkádos középrész lép ki a főhomlokzat elé. Emeleti részén négy pillér tartotta erkély. A főhomlokzat jobb sarkán kör alaprajzú torony. A tornyot ívsoros párkány és csúcsos sisak zár le. A sisakot stilizált virágmotívumok díszítik. A hátsó homlokzat közepén két pilléren nyugvó kocsialáhajtó lép ki a fal síkjából, amelynek a tetején öntött vas-rácsos erkély húzódik. A kocsialáhajtó padozata klinkertéglával borított. A kastély belsejében a hallból lépcső visz fel az emeletre. Az emeleten egy központi helyiségből nyílnak a szobák. A földszinten pedig egymásból nyílnak a termek.
(Kósa Károly felvételei - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára)
Forrás:
Bocs: A községnek működnie kell. És fejlődnie? Jászkun Krónika (1995.01.19.): 9.
Csabai István: Fotóriport. Új Néplap (1997.01.21.): 5.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Képeslaptár
L. Menyhért László: A kétpói kastélyüzlet. Jászkun Krónika (1996.06.05.)
Tarpai Zoltán: Korok szorításában. Jászkun Krónika (1994.02.28.): 9.
Técsi Zoltán: Kártán úszott el, s már épülnek az új kártyaszobák. Jászkun Krónika (1998.09.23.): 1, 3.
Virág Zsolt: Magyar kastélylexikon 6-7. kötet Budapest, 2005.