Bíró-kastély (Örményes)

A nemesi származású Bíró család Fegyverneken és Örményesen is rendelkezett földbirtokkal és kúriával. Az örményesi kastélyépület magját a 20. század elején épült, amelynek architektúrája elsősorban szecessziós stílusjegyeket viselt amgán. A rezidencia főszárnyát az 1920-as években emeletetrépítéssel bővítették. Az emeleti erkély helyén eredetileg egy nyolcszögletes alaprajzú, pártázatos tornyocskákkal övezett, valamint szecessziós ívű oromzattal ellátott erkélyes középrész húzódott. A jobb oldali torony emeletes volt már akkor is, a jobb oldali oldalhomlokzaton hozzá kapcsolódó két nyolcszög alaprajzú tornyocskát azonban akkor még csúcsos sisak fedte. Az átépítés alatt nyerte el a kastély historizáló jellegű, neobarokk stílusát. Az államosítás után mezőgazdasági gépállomás kapott helyett az egykori Bíró-majorban. 1968-ban az Április 4. Gépgyár megvásárolta az ingatlant üzemegysége számára. A kastélyban irodákat rendeztek be. Jelenleg több vállalkozás tulajdonát képezi a majorság. A kastélyt 2004-ben újították fel.

Szabadon álló, egyemeletes, összetett alaprajzú épület. A kastély földszinti ablakai egyenes záródásúak, keretelésüket stilizált zárókő díszíti, alattuk konzolokon nyugvó könyöklőpárkány húzódik. A szegmensíves záródású emeleti ablakok keretelésén gazdag rokokó díszítést alakítottak ki, kagyló- és virágmotívumok láthatók rajta. A kastély sarkait két szintet átfogó, ión fejezetes pilaszterek díszítik. A hátsó homlokzatot részben átalakították, itt egy félköríves záródású régi ablak nyílik, a földszinten és az emeleten egy-egy vakablakot helyeztek el. Belsejében a lépcsőházban található vaskorlát, valamint egy vascsillár maradt meg eredeti állapotában. A kastélyt manzárdtető borítja.

Örményes

Főhomlokzata (2+A+1)+1 osztású, középenkét-két ión oszlopon nyugvó erkély lép ki a fal síkjából. Az erkély felett törtívű barokk oromzat húzódik, amelyen pelikános nemesi címer látható. A homlokzat jobb szélén négyzetes alaprajzú, külön manzárdtetővel ellátott torony emelkedik, ennek emeleti ablaka a földszinti ablak kialakítását követi. Az emeletráépítés után is jól felismerhető az eredeti építészeti elemek többsége. A jobb oldali oldalhomlokzat előtt két nyolcszög alaprajzú, sisak nélküli torony emelkedik, köztük teraszok húzódnak mindkét szinten, amelyet pillaszterek tartanak.

Örményes

A bal oldali oldalhomlokzathoz télikert kapcsolódik, amelynek sarkain nyolcszög alaprajzú tornyocskák állnak. A földszinti félköríves záródású bejárati ajtót oszlopok keretelik.

(Kósa Károly felvételei - VFMKMI)

Forrás:

Virág Zsolt: Magyar kastélylexikon, 6-7. köt. Budapest, 2005.