2019 nyarán ismeretlen katonák hamvaira bukkantak Kengyel község határában. Csiga János fötörzsőrmester közreműködésével a település felvette a kapcsolatot a Magyar Honvédség (MH) hadisírok gondozásával felelős munkatársaival. A vizsgálatok kiderítették, hogy az 1919-es román előrenyomulás során elesett 8 magyar katona és 3 civil földi maradványai kerültek elő. Személyazonosságukat azonban nem lehetett megállapítani.
A magyar Vörös Hadsereg alakulatai 1919. július 20-án Szolnok térségében támadást indítottak a román csapatok ellen. 1919 augusztus 1. és 3. között jelentős veszteségeket szenvedtek, és visszavonulásra kényszerültek.
Kengyel saját halottjának tekintette az áldozatokat. 2019. szeptember 19-én a község temetőben helyezték őket örök nyugalomra. A szertatáson képviseltette magát az MH 86. Szolnoki Helikopter Bázis is.
Forrás:
Tisztelet a hősöknek. Kengyeli Futár (2019.09.): 7.