Csiszár Piroska Muraszombaton született 1906. október 24-én.

 

Piroska néni gazdag tartalmú pedagógusi munkája során sok „embert” nevelt, miközben sok diák számára nem éppen a legjobban szeretett matematika tantárgyat tanította. Büszke vagyok rá, hogy a tanítványa lehettem, s talán én is az emberré válók közé sorolhatom magam.

 

Kocsány Antalné - akkor még Csiszár Piroska – 1906-ban született. Mindkét szülője tanító volt, édesapja, Csiszár János egyúttal a helyi katolikus egyház kántora is. Öt gyermeket neveltek, közülük hárman lettek pedagógusok (a három lány; a fiúk jogi, illetve mérnöki pályát választottak). A trianoni békeszerződés után Muraszombatból Kőszegre költöztek, az édesanya tanítónőként, az édesapa mint a helyi bencés templom kántora működött tovább.

 

Piroska volt a legfiatalabb a családban, tehetséges matematikus, aki már gimnazista korában sűrűn magyarázta az osztálytársainak a matematika házi feladatot. 1928-ban végzett a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán (ahová a természettudományos tárgyak is tartoztak) mennyiségtantermészettan szakon (akkor még ez volt a hivatalos neve a matematika-fizika szaknak).

 

Az 1928–29-es tanévben gyakorlóiskolai vezetőtanára mint legjobb gyakorló növendékét őt választotta, hogy néhány hónapra helyettesítse, így kezdte meg tanári működését a Mária Terézia Leánygimnáziumban Budapesten. Állást azonban a végzés után nagyon nehezen talált. Két évig a tanév hónapjaiban ugyan kisegítő helyettes tanárként alkalmazta a kőszegi evangélikus gimnázium, ahol szükség volt matematika szakosra, el is ismerték kiváló tanári képességeit és felkészültségét, de mivel nem volt evangélikus vallású, kinevezést nem kaphatott. Hosszú próbálkozások után 1931-ben helyettes tanári megbízást nyert Kisvárdán az Orsolya rend által fenntartott római katolikus tanítóképzőben. Hogy alkalmazták, abban nagy szerepe volt sokoldalúságának: korábban tanult énekelni, jól zongorázott, így a képzőben zenét és éneket is tanított, énekkart vezetett. Ahhoz, hogy itt taníthasson, az akkori rendelkezések szerint a középiskolai tanári képesítés mellé meg kellett szereznie az Országos Tanítóképző Intézet tanári képesítését is. Ezt Szegeden szerezte meg 1932-ben.

 

A képzőből szeretett volna gimnáziumba kerülni, így 1933-ban Nyíregyházán sikerült állást találnia az Angolkisasszonyok Intézetében. Itt a felsőbb osztályokban matematikát, fizikát, gazdasági ismereteket és filozófiát tanított, az alsóbb osztályokban pedig a földrajz oktatását is rábízták. Kinevezni azonban nem nevezték ki itt sem. Végül 1942-ben a szolnoki Bánffy Katalin Állami Leánygimnáziumban (a késöbbi Varga Katalin gimnázium elődjében) kapott állást és kinevezést mint rendes tanár. Itt dolgozott 1966-ig, nyugdíjazásáig. Közben 1954-ben az ELTE-n levelező szakon ábrázoló geometriából is diplomát szerzett, mert ezt a frissen bevezetett tárgyat is oktatnia kellett. Hosszú tanári pályafutása alatt alig akadt esztendő amelyben érettségiző osztályaiban ne készített volna fel egyetemre jelentkező tanítványokat, főképpen matematikából. Büszke volt rá, hogy az ő tanítványait mindig felvették, és egyetemi és főiskolai tanulmányaik során mindig meg is állták a helyüket.

 

Én 1960-tól 1964-ig a Szolnoki Varga Katalin Leánygimnázium tanulója voltam Piroska néni osztályában. Neki köszönhetem, hogy én is pedagógus lettem. Az általános iskolában hamar kitűnt a humán tantárgyak, különösen a magyar nyelv és irodalom iránti érdeklődésem, de az is, hogy matematikából sok a hiányosságom. Ez az érdemjegyeimen is megmutatkozott, s így matematikából nagyon gyenge eredménnyel érkeztem a gimnáziumba, ahol osztályfőnököm és matematikatanárom Piroska néni volt. Ha ő csak a saját tantárgyát szerető és értő tanulókra fordított volna figyelmet, akkor belőlem sosem lett volna középiskolai magyartanár. Elismerte a humán tantárgyak iránti kiemelkedő érdeklődésemet és tudásomat, s a maga nagyon bölcs pedagógiai érzékével segített abban, hogy hiányos matematikai ismereteimet pótoljam, s így főiskolai, majd egyetemi tanulmányaimat megkezdhessem.

 

Egy életre megtanultam tőle azt a bölcs pedagógiai tételt, amire mindnyájunkat tanított, s amit később tanári munkám során én is alkalmazhattam: „Nem lehet mindenki polihisztor, nem érthetsz mindenhez magas szinten, de feladatod megkeresni és megtalálni azt a területet, amivel szívesen foglalkozol majd életed során, s törekedj arra, hogy abban te légy a legjobb. Mindent kövessel, hogy a választott területen úgy gyarapítsd tudásod, hogy a legjobbak közé sorolhassanak. Ezt nevezzük élethivatásnak, s ha ezt megtalálod, ez teszi boldoggá életed magad és mások számára is."

 

Ezekben az években a gimnáziumok tanulói politechnikai oktatásban és gyakorlati képzésben vettek részt, hogy a fizikai munkát végzők életét közelről is megismerjék és becsüljék, bár mi ezt akkor nem így értékeltük. Osztályunk hetente egy napot martfűi Tisza Cipőgyárban töltött, ahol a cipőgyártás műveleteit kellett elsajátítani. Évente egyszer szakmai kirándulásra mentünk, így jutottunk el Budapestre az egyik cipőgyárba, ahol a bőr kikészítésénél kezdtük a gyárlátogatást. Elviselhetetlen levegőjű térben dolgoztak a munkások, mi pedig azonnal előkapkodtuk a beillatosított zsebkendőinket. Piroska nénitől a 4 év alatt nem kaptunk olyan szigorú dorgálást, mint ekkor: „Azonnal tegyétek el a zsebkendőket. Ezek az emberek egész életüket töltik ebben a levegőben, ti csak pár órát, tiszteljétek a munkájukat azzal, hogy művelt emberhez méltóan viselkedtek."

 

Az emberséges és emberközpontú jövőre nevelés terén Piroska néni minden bizonnyal élen járt. Idős korában elköltözött Szolnokról a lányához, Debrecenbe. Bár itt is megtalálta az őt szerető közösségeket, életének meghatározó élményei mégis Szolnokhoz fűzték.