Munkásmozgalmi emlékmű (Szolnok)

1963. áprllis 30-án avatták fel Szolnok főterén Kovács Ferenc szobrászművész bronz alkotását. Az átadási ünnepségen jelen volt Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, Csáki István, a Szolnok megyei pártbizottság első titkára, Körösi György vezérőrnagy, a belügyminiszter helyettese, Oláh György, a Szolnok Megyei Tanács vb elnöke, Tisza József és Ragó Antal országgyűlési képviselői, valamint Kun Béla özvegye és fia: Kun Miklós is. Mellettük foglalt helyet a díszemelvényen több megyebeli 1919-es veteránjai és az emlékmű alkotója. 

Szolnok

(Képeslap - Verseghy Ferenc Könyvtár Képeslaptára)

A közgyűlési anyag tanúsága szerint esztétikai és városépítészeti szempontok miatt már korábban is fontolgatták a szobor áttelepítését. A rendszerváltást időszakában a politikai emlékműveket országszerte számos támadás érte. Kovács Ferenc alkotását ezen  okok miatt végül 1990. május 21-én lebontották. A Szolnok megyei ÁÉV dolgozó végezték a munkálatokat.

Szolnok

(Dankó Zoltán felvétele - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára)

Forrás:

Átadták a munkásmozgalmi emlékművet = Szolnok megyei Néplap (1963.05.03.): 1, 3.

Javaslat a Városi Tanácsnak köztéri műalkotások lebontására [Kézirat]. Szolnok, 1990.

sz: A bronzember a múzeumba megy = Új Néplap (1990.05.22.): 8.