Pethes Sándorné (1931-2010)

Jászkiséren született 1931. szeptember 27-én. Édesapja pékmester volt, édesanyja háztartásbeli. Az elemi iskolai éveket szülőhelyén töltötte, majd polgári leányiskolába járt Jászapátin. A középiskolát Budapesten, a Huba utcai Pedagógiai Gimnáziumban végezte. 1950-ben érettségizett, s még abban az évben felvették a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem biológia-kémia szakára, az első évfolyam sikeres abszolválása után átiratkozott Budapestre, így középiskolai tanári diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetem állította ki 1954-ben.

Pedagógiai pályáját a jászapáti gimnáziumban kezdte, majd itt is fejezte be. Az 1960-as években a kémia tantárgy munkaközösségvezetője volt, majd átvette a biológia tantárgy gondozás is. Évtizedeken át ő volt a biológia szertár őre. A pályaválasztási felelős tisztségét is betöltötte.
 
Férjhez ment. Férje Pethes Sándor a jászkiséri gépállomás mérnöke volt, majd ő lett a MÁV Építőgépjavító Üzem igazgatója. Két gyermekük született, fiúkat korán elveszítették.
 
Pethes Sándorné

2010-ben hunyt el.

Forrás:

100 éves a Jászapáti Gimnázium. Jászapáti, 2012.