A jászberényi reformátusok első templomát 1639-ben építették, amelyet az ellenreformáció során 1688-ban lerombolták. 1724-ben épült fel a második református templom, mely 1760-ban megsemmisült. II. József türelmi rendelete tette lehetővé, hogy Jászberény református hívei kőtemplomot építhessenek. A ma látható llasszicizáló késő barokk templomot (Thököly út 21.) 1782 és 1784 között emelték, melyhez egy sátortetős tornyot építettek 1863-ban. A tornyot az imaházzal 1870-ben kapcsolták ösze építészetileg. A ma látható toronysisak 1900-ban épült. A templomot 1973-1974-ben renoválták. A háromszintes templomtorony két oldalán íves oromfal található. A harangház ablaka félköríves. A szegmensíves, kőkeretes bejárat két oldalán 2-2 féloszlop húzódik. A templom belsejében a torony felöl félkörvíes árkád felett kőkarzat, ezzel átellenesen pedig az orgonakarzat látható. A templomhajó mindkét oldalán 3-3 nagyobb félkör alakú ablak. Az orgona hátsófalán félköríves vakablakok találhatóak. Az egyhajós templom mennyezete sík, falai fehérre meszeltek.
A teremtemplom berendezései közül kiemelkedik szószék, a Mózes-szék, és az úrasztalának díszesen faragott, oroszlánkörmös lábazata és az 1956-ban készült orgona. A szegmensíves árkádok álltal tartott orgonakarzat mellvédjén az Újszövetségből vett idézet olvasható (Róma 10,13): "Aki az Úr nevét segítségül hívja, megtartatik." A másik oldalon álló karzat középső árkádjában a templomépítési emléktábla látható.
A jászberényi református templom tornyában két harang lakik, amelyek 1925-ben készültek, és D és E hangon szólalnak meg. A templom korábbi harangjait az első világháború alatt rekvirálás alá esett, akárcsak a szintén 1925-ben készült nagyharang, amelyet a 2. világháború idején foglaltak le a hadsereg számára.
Képeslapok
Forrás:
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Képeslaptár
Sáros András: Jászberény műemlékei. Jászberény, 2006.
Szolnok megye műemlékei. Szolnok, 1988.