A Kossuth téren álló református templom helyén a 17. században egy fallal megerősített templom és torony állt 1743-ban a „kerítést” és a templomot lebontották, a toronyhoz építette az új templomot Csermák Vencel debreceni kőműves. Az építkezés 1755-ben fejeződött be. Az új templom azonban nem állta az idők próbáját, ezért az addig délre néző épület helyére 1793-95-ben Rabl Károly, a kerületi építész tervei alapján új, homlokzatával észak felé néző templomot emeltek. A toronyban tűzfigyelőt alakítottak ki, fűthető szobával (melegedővel) a tűzőr számára. A tornyot 1860-1867 között Vecsey Imre debreceni építész tervei szerint, Obermayer Lajos szolnoki vállalkozó kivitelezésében átépítették, és a templomépület északi végét is bővítették. Ekkor egy tornyom körbefutó erkélyt, a hegyes templomtetőt felváltó bástyaszerű toronyszobában pedig fedett megfigyelőt alakitottak ki, a négy égtáj felé néző nagy ablakokkal.
Képeslap
Említésre méltó a fából készült copf stílusú szószék, valamint a templom orgonája, amely 1866-ban készült. Az orgonát 1906-ban korszerűsítették, napnaikban azonban felújításra szorul. 2012 októberében avatták fel a templom új elektronikus orgonáját, amely Olaszországból származik.
A műemléki jelleget tanúsító emléktábla a templom főbejárata mellett
(Kósa Károly felvételei - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára)
Forrás:
Elektromos orgonát avattak a minap = Új Néplap (2012. október 31.): 5.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Képeslaptár
Sisa Béla: Karcag építészeti emlékei. Karcag, 2000.
Szolnok megyei műemlékek. Szolnok, 1988.