Végh Antal

Törökszentmiklóson született 1871-ben. Középiskoláit Budapesten, egyetemi tanulmányait szintén a fővárosban a Magy.
Kir. Tudományegyetemen végezte, ahol gyógyszerészi oklevelet.
 
Végh Antal
 
Pályáját Fegyverneken kezdte, ahol később gyógyszertárat vásárolt és mintegy tiz évig volt ott. Az „Angyal”-ra keresztelt patika a város negyedik gyógyszertára, amelyet 1903-ban nyitott Végh Gyula és Antal. Az eredeti gyógyszertári épület a Laktanya körút 2157 hrsz.-on volt található, a majdani József A. és Hunyadi utca sarkán. 1903-ban meg is állapították a gyógyszertár körzetét, mely a vasutas kolónia majd egész területét foglalta magában, ideértve a szolnoki öreg víztorony környékét is. Az 1910-es évek elején kérvényezték a gyógyszertár áthelyezését, ami 1912-ben meg is történt, így a patika új címe Laktanya krt. 2226 hrsz., azaz, a Laktanya krt. és a Baross út találkozási pontján volt található az épület (késôbbinevén Horthy Miklós u. 2.), mely – kisebbnagyobb átalakítások után – még ma is áll. Egy, az 1916-ban keltezett miniszteri tanácsosi határozatból megtudható, hogy Végh Gyula és testvére, Antal, kérvényezte a gyógyszertár személyes jogú átruházását Antal nevére, ami 1917-ben meg is történt. Neve haláláig – mely 1937. augusztus 2-án, Budapesten következett be – fémjelezte a gyógyszertárat.
Angyal gyógyszertár Szolnok
A patika épülete 1937-ben
 
Tagja a vármegye törvényhatósági bizottságának virilis jogon, úgyszintén a városi képviselőtestületnek is. Választott
tagja a róm. kath. egyháztanácsnak.

Felesége: ''Kudelka Mária'', fiai: Antal (dr. gyógyszerész), László (gyógyszerész).

Forrás:

Berta Ferenc: „Angyal” szállt le Szolnokon. Gyógyszerésztörténet (2006.09-12.)

Dr. Scheftsik György: Jász-Nagykun-Szolnok vármegye multja és jelene. Pécs, 1935.