Október elején keltek át a szovjet csapatok a Tiszán a település mellett és vonultak tovább. Október 24-én a vezsenyi hídfő és a tiszavárkonyi átkelőhely megszerzéséért volt egy nagyobb ütközet a szovjet és a német haderő között.
44 hősi halottjának emléket állító mementó Győrfi Lajos szobrászművész munkája, mely egy édesanyát ábrázol, aki angyalként emelkedik halott katona fölé. 1994. május 22-én leplezte le Szűrős Mátyás Tomajmonostora első köztéri alkotását.
A 2. világháború 124 tószegi áldozatot követelt. Az Attila úton található parban áll a stációfülkékkel övezett márványobelsiz, amelyen a tószegi hősök és civil áldozatok neve olvasható. A szobrokkal és domborművekkel díszített stációkat 1990 novemberében avatták fel.
1944. októberében Törökszentmiklós többször gazdát cserélt a Tiszántúlról érkező szovjet és német csapatok között. Október 12-én a 4. SS Polizei páncélos hadsoztály súlyos utcai harcok után foglalta vissza az előtte két nappal feladott várost. A szovjet csapatok a hónap végén, október 24-én szorították ki a németeket Törökszentmiklósról.
A szovjet csapatok 1944. október 8-án szorították ki a településről a németeket. Október 19-én azonban a szolnoki hídfő térségéből megindított német ellentámadás Túrkevét is elérte. A német páncélosok átmenetileg kiszorították a szovjet egységeket a városból. A német megszállás közepette a túrkevei városháza pincéjében szükségkórházat rendeztek be. A német csapatok végleges kiűzése után Túrkevén román katonai parancsnokság tartókodott.
Az emlékoszlop az izraelita temetőben áll. A közel 2,5 méter magas négyszögletes oszlop két lépcsős beton talapzaton áll. A főoldalán "Mártírjaink", másik két oldalán pedig a "Ne ölj" felirat olvasható magyarul és héberül. Az emlékmű 115 túrkevei áldozat nevét őrzi.
Zagyvarékast a 2. Ukrán Front alárendeltségébe tartozó 7. Gárda Hadsereg, valamint a 6. Gárda Harckocsi Hadsereg erői foglalták el a Szolnok körüli térséggel együtt 1944. november elején. Több napig tartól súlyos harcok után a 2. Ukrán Front főerői november 11-én indítottak újabb támadást a Besenyszög-Ceglédbercel arcvonalszakaszon, s ezzel a front eltávolodott a község területéről. A harcok és az október 28-i légitámadás során mintegy 1200 lakóházból 152, a 870 gazdasági épületből pedig 180 rongálódott meg. 80 lakóház még 1945 májusában is lakhatatlan volt.
A 2. világháború helyi áldozatai emlékére bronzból készült domborművet állított város a rendszerváltás után. Meszes Tóth Gyula szobrászművész alkotását 1990. október 23-án állították fel az újszászi római katolikus templom keleti falán.
A domborművet ellopták, amelyet közadakozásból újra elkészítettek. 2012 júniusában avatták újjá.
=== Forrás: ===
Mészáros Richárd: Kik értünk haltak = Újszászi Híradó 20. évf. 5. sz. (2010. május) 16. p.
Gyűjtésből pótolták az ellopott táblát = Új Néplap 23. évf. 134. sz. (2012. június 9.) 4. p.
A világháborúban közel 700 újszászi vett részt. Közülük legalább 83-an vesztették életüket. Több tucat embert vittek ki a Szovjetunióba, akik csak évek múlva tértek haza. A nemzetünkért elesett magyar hősök síremléke az újszászi temetőben áll.
1848, 1945 és 1956 kiemelkedő történelmi eseményeinek emlékére állította a város 1994-ben, mely a városi megemlékezések egyik központi helyszíne a nemzeti ünnepek alkalmával.
A front 1944 novemberében érte el a települést. Egy héten át folyt a súlyos harc. Az itt védekező 4. SS "Polizei" páncélgránátos hadosztályt sorozatosan nagy erejű szovjet támadások érték. A településen november 11. körül hallgattak el a fegyverek. A harcok hősei és áldozatai előtt ezen jelképes közös mementó áll a város közepén.