Kovács Piroska 1952. december 3-án született Nagydoboson. 1975-ben szerzett népművelő-könyvtár szakos diplomát a Debreceni Tanítóképző Intézetben, majd 1985-ben az ELTE könyvtáros szakán egyetemi oklevelet kapott.
Kemenczey Judit 1936. március 2-án született Szolnokon. 1955 és 1992 dolgozott a Verseghy Ferenc Megyei Köyvtárban.
Dr. Horváth Károly 1938-ban született. Az Eötvös Loránd Tudo mányegyetem bölcsészkarán szerzett diplomát 1963-ban. Fiatal tanárként Mezőtúrra került, ahol a Teleki Blanka Gimnáziumban tanított, majd a DATE Mezőtúri Mezőgazdasági Gépészeti Főiskolai Karán oktatott magyar, orosz és német nyelvet. Eközben doktori disszertációját nyelvészetből védte meg sikerrel.
1923. január 19-én született. Besenyszög és Szolnok határában egy Zagyva menti gátőrházban nevelkedett nyolc idősebb testvérével. Édesapja Budapesten vas, majd gázgyári munkásként dolgozott, ő volt Besenyszög kisbírója. A sokgyermekes család 1913-ban költözött Szolnokra, amikor a családfő gátőri állást kapott a Heves-Szolnok-Jászvidéki Tisza és Belvíz Ármentesítő Társulatnál.
1913. november 2-án született Tiszaföldváron. A Nagykőrösi Református Gimnáziumban érettségizett 1932-ben. Jogtudományi doktorátust szerzett 1939-ben, a Debreceni Tudományegyetemen. Volt járási főjegyzőhelyettes. Neves könyvtári szaktekintély volt, aki korábban Kalocsán, a zsinagóga épületében városi könyvtárat hozott létre és korszerű könyvtári szolgálatot alakított ki.
1930. január 31-én született Jászdózsán. Szülei Imre Lajos (1897–1967) és Bollók Mária Piroska. A negyedik elemi osztályt Jászdózsán végezte, majd édesapja kívánságra a kőszegi katonai középiskola tanulója lett. A gimnázium ötödik osztályát már Jászapátiban végezte el 1948-ban.
1924. március 10-én született Jászdózsán. A budapesti és a debreceni egyetemen, valamint a szegedi főiskolán is végzett felsőfokú tanulmányokat. Magyar, orosz és német szakos középiskolai tanárként került Szolnokra. A MDP Szolnok Megyei Bizottságában kezdett el dolgozni Mezőtúron és Szolnokon. Később a Szolnok megyei Néplap felelős szerkesztője lett.
1916. október 23-án született Homokbálványoson. A ceglédi Kossuth Reálgimnáziumban érettségizett 1934-ben. A Budapesti Tudomány egyetem Bölcsészeti Karán 1939-ben kapta meg a magyar-német szakos középiskolai tanári oklevelet.
Illek József 1926. február 17-én született Budapesten. 1950. augusztus 1-jétől a Szolnoki Körzeti Könyvtár segédkönyvtárosa volt, majd 1952 novemberétől őt nevezték ki a Megyei Könyvtár első igazgatójává. A könyvtár a városháza földszintjén kapott helyet, a msotani házasságkötő terem és irodái helyén. Az intézmény könyvállománya 50000 kötet volt, melynek többsége a vidéki népkönyvtárakban volt letétben elhelyezve.
Takáts Béla 1959. március 1-jén született Kőszegen. A népművelői és történelem szakos diplomája mellé megszerezte az ELTE Bölcsészettudományi karán a könyvtárosi végzettséget. A tiszaörsi Művelődési Ház vezetője volt 1981 és 1983 között, majd a tiszafüredi Városi Könyvtár könyvtárosa volt 1983-tól 1994-ig. 1994-ben a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény megyei feladatokat is ellátó szakmai igazgatóhelyettesévé nevezték ki. 2011 és 2012 között megbízott igazgatóként irányította a megyei intézményt.