Kenyeres Imre
A Szajoli Polgárőr Egyesület alapító tagja volt 1995-ben.
2021- július 23-án hunyt el.
Forrás:
Búcsú alapító tagunktól. Szajoli Krónika (2021.07-08.)
2019. március 15-én avattak emléktáblát Szajol birtok királyi adományozásának 350. évfordulója alkalmából. Ifj. Hegedűs Ferenc adományozta az emléktáblát a településnek, amely a községháza épületében kapott helyett. Az avató ünnepségen jelen volt Lengyel István esperes, aki megszentelte a márványtáblát.
Az emléktábla mellett az adományelvél latinból magyarra fordított szövege is helyet kapott.
Forrás:
1950. február 2-án született Budapesten. Gyermekkorában került Szajolba. Már középiskolás évei alatt versenyszerűen szertornázott és a birkózást is kipróbálta Miskolcob.
A Szolnoki MÁV igazolt birkózója lett. 1980-ban Szegeden edzői képesítést szerzett. Kiskunhalason 1988-ig tanította a birkózást, majd a Szolnoki MÁV-nál folytatta.
A Hargita megyei Kászon és Szajol testvértelepülési kapcsolatot ápol egymással 2008 óta. A 10 évforduló alkalmából 2018-ban Hargita székelykaput adományozott Szajolnak A falunapon állították fel a míves fafaragást a község szabadidőparkjában 2018. június 30-án. Lengyel István, szajoli esperes plébános áldotta meg a kaput. Az ünnepéget András Zoltán, Kászon polgármestere is megtisztelte jelenlétével.
Forrás: