Hódosi Kovách György 1894. április 22-én született Tiszafüreden. Budapesten szerzett orvosi oklevelet. Az első világháború alatt segédorvosként teljesített szolgálatot. A leszerlése után a fővárosban helyezkedett el. 1924-ben lépett a Budapesti Tisztifőorvosi Hivatal kötelékébe. 1926-ban a Nógrád megyei sziráki járás tisztiorvosává nevezték ki, majd 1928-ban a vármegye tisztifőorvosa lett.
Forrás:
A Magyar Társadalom Lexikonja. Budapest, 1931.
Kékesy Dezső föszolgabíró Tiszafüreden született 1890. április 2-án. Középiskola után Kolozsvárott az államtudományi egyetemen tanult.
Tiszafüreden a közigazgatásban helyezkedett el. Az első világháború alatt nyújtott katonai szolgálatáért III. osztályú katonai érdemkeresztet, az ezüst és bronz Signum Laudist, a kisezüst vitézségi érmet és a Károly-csapatkeresztet kapta meg.
1916-1920 között szolgabíró volt. 1921-ben Hatvanban a járás főszolgabírójává választották.
Forrás:
Csánki Benjámin egyetemi rendes tanár 1868. január 3-án született Füzesgyarmaton. Debrecenben végzett teológiát.
Kunhegyesen, majd Tiszafüreden volt lelkipásztor. 1905-ben Szeghalomra került. 1914-ben lett a debreceni egyetem vallástörténeti és keresztény erkölcstan tanára.
Rendszeresen publikált egyházi folyóiratokban.
Forrás:
A Magyar Társadalom Lexikonja. Budapest, 1931.
(Hidegpatak, Szepes vm., 1901 aug.31.-1947 e.?): lelkész.-1926. VI. 20: egri egyhm-s pappá szent. Arlón, 1927 : Tiszafüreden, 1929: Mezőkövesden, 1930: Törökszentmiklóson kp., 1931: Miskolcon hitokt., 1938: Nagybátonyban lelkész, 1939: Gyöngyösön hitokt., 1940: betegszabadságon Vámosgyörkön, 1942/43: tábori lelkész,1943: Jászberényben, 1945:Ózd Sajóvárkonyban kp. – Írásai: Egri Egyhm. Közl. (1943:70. ,,Egy m. szentember nyomában”)
Shem. Agriens. 1945:232- Puskás 1979:183.- Gulyás-Viczián XXV : (kz-ban)
Miklós Andor 1902-ben született Tiszafüreden. 1926-ban kapott orvosi diplomát Debrecenben.
Klinikai adjunktusként dolgozott, amjd 1938-ban magántanár lett. 1942-ben újvidéki főorvosi állásából eltávolították. 1945-től nyugdíjazásáig a Szombathelyi Kórház szemészeti osztályát vezette.
Számos közleménye jelent meg. A Magyar Szemorvos Társaság aktív tagja volt. Hirschler-emlékéremmel tüntették ki.
1980-ban hunyt el Budapesten.
Forrás:
Deák Józsefné Nagy Gabriella a tiszafüredi városi könyvtár munkatársa volt.1989-ben hunyt el. 26 éves volt.Forrás:A Szolnok megyei könyvtárak eseménynaptára, 1989. Szolnok, 1990.
1910. november 5-én született Sátoraljaújhelyen született. Az egri líceumban, majd a szegedi főiskolán tanuét. Magyar-történelem szakos tanári végzettséget szerzett.
1934 őszétől tanított. Egerben, Jásztelken, Pusztszikszón, Pélyen, Ostoroson, Tiszaderzsen, Tiszafüreden és Karcagon is oktatott, majd 1964-től haláláig Kisújszálláson tanított. Nyugdíjasként az Arany János Iskola könyvtárosa lett. Könyvankétokat szervezett.
Tiszafüred mellett, Kócspusztán a Kitelepítettek Találkozóján avattak kopjafát 2018. augusztus 11-én, amely Czupp Pál fafaragó népi iparművész alkotása.
Forrás:
Ujvári László: Új kopjafát avattak Kócsújfalun = Új Néplap (2018.08.13.): 1, 3.
A tiszafüredi Fekete László Zeneiskola névadójának Fekete László (1916-2003) karnagy tiszteletére áll emléktábla az intézmény hangversenytermének falán.
Forrás:
Ujvári László: Új helyen folytatja a zeneiskola = Új Néplap (2018,04.23.): 5.
2017 nyár végén az elpusztított zsidó honfitársak emlékére emléktáblát emelt a Tiszafüredi Menóra Alapítvány és a város önkormányzata a vasútállomásnál.
Forrás:
U.L.: Emléktáblát avattak = Új Néplap (2017.08.31.): 5.