Nagy János 1914-ben született Budapesten. Pedagógiai főiskolán magyar-történelem szakon végzett. 1956-ban került a tiszafüredi Járási Könyvtár élére, amelynek egészen 1974-ig, nyugdíjba vonulásáig volt igazgatója. 1964-ben Szocialista Kultúráért kitüntetésben részesült.
Takáts Béla 1959. március 1-jén született Kőszegen. A népművelői és történelem szakos diplomája mellé megszerezte az ELTE Bölcsészettudományi karán a könyvtárosi végzettséget. A tiszaörsi Művelődési Ház vezetője volt 1981 és 1983 között, majd a tiszafüredi Városi Könyvtár könyvtárosa volt 1983-tól 1994-ig. 1994-ben a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény megyei feladatokat is ellátó szakmai igazgatóhelyettesévé nevezték ki. 2011 és 2012 között megbízott igazgatóként irányította a megyei intézményt.
1953-ban született Karcagon. 1975-ben lett a tiszafüredi Városi Könyvtár munkatársa. 1984 óta foglalkozik a vidéki zsidóság történetével, 2001- ben a Debreceni Egyetemen doktorált. A Tiszafüredi Menóra Alapítvány kuratóriumi elnöke. Megszakadhat-e a szív? címmel 1994-ben kétrészes dokumentumfilmet készített a tiszafüredi zsidóság történetéről.
1940-ben született Tiszafüreden. 1976. november 18-tól dolgozott a tiszafüredi Városi Könyvtárban takarítóként. 1982-ben Miniszteri Dicséretben részesült.
Nagy Anna 1949-ben született Tiszaörvényen. 1978-ban kezdett el dolgozni könyvtárkezelői végzettséggel a tiszafüredi Városi Könyvtárban. Hálózati könyvtárosként 1985-ben Miniszteri Dicséretben részesült.
1922-ben született Napkorban. 1979-ben kezdett el dolgozni a tiszafüredi Városi Könyvtárban az eredetileg tanítói végzettségű szakember, mint megbízási díjas könyvtáros. 1983-ban Szocialista Kultúráért kitüntetésben részesült.
Barócs János 1826. január 23-án született Áporkán (Pest megye). Középiskoli tanulmányait Kunszentmiklóson és Kecskeméten folytatta. A budapesti egyetemen szerzett mérnöki oklevelet 1846-ban.
Milesz Béla 1843. szeptember 8-án született Mezőtúron. 11 éves korától a karcagi református gimnáziumban tanult. 1858-ban a sárospataki főiskolán folytatta tanulmányait.
Tiszafüreden született 1892. október 16-án. Színészként szerepelt Az örök titok (1938) című filmben.
Forrás:
Magyar hangosfilm lexikon 1931-1944. Máriabesnyő-Gödöllő, 2006.
Jászapátiban tanyavilágában született 1914. december 13-án. Szülei kisparasztok voltak. Apja elesett az első világháborúban, édesanyja Borbás Erzsébet 1918 őszén meghalt. Őt és három testvérét a nagyszülők nevelték. A jászapáti elemista és gimnázumi évek után 1929-ben felvették az egri szemináriumba. 1938-ban szentelték pappá. A világháború alatt tábori lelkészként szolgált a megszállt Kárpátalján. Jászárokszállás, Kunszentmárton (1947-1948) és Tiszafüred voltak az állomáshelyei. Majd 1949-től tíz éven át Újszentmargita plébánosa volt.