A Köztársaság téren álló műemlék kápolna eredetileg máshol épült fel 1719-ben. A Szent Sebestyén, Szent Rókus és Szent Rozália kápolnát fogadalomból emelték a pestis pusztítása után közvetlenül a plébániatemplom kerítésénel a déli kapu mellett állt a tér felé néző homlokzatokkal. Az elavult kápolna lebontásáról 1839-ben döntöttek. Először a egy korábbi, 1695-ben épült és 1786-an elbontott, Szent Lőrinc kápolna helyére akarták felépíteni a mai Bundás kút környékén, azonban ezt Vágó Ignác kerületi kapitány városrendezési okok miatt megtiltotta.
A Jászberényi Városi Bíróság Lehel vezér téren álló épülete egykor a Jászkun Kerület székháza volt 1876-ig. Az épületet Anton Erhard Martinelli császári építőmester tervezte a Pesti Invalidus Ház megbízásából. A földszintes barokk székház 1735 és 1741. között épült. A U-alakú épület alagsorában kaptak helyet a börtöncellák és egyéb kiszolgáló helységek. A homlokzatot kezdetben csak kőkeretelt ablakok és középen a kőkeretes főbejárat díszítette. 1763-ban épült meg az udvari részen az új börtönépület, magas kőkerítéssel.
Fegyvernek-Szapárfalu egyik legrégibb műemléke a 4. számú főút mellett álló Nepomuki Szent János-szobor, amelyet 1775-ben állítottak a "vízenjárók" védőszentjének tiszteletére. A szobortalapzat barokkos tagolású és díszítésű, háromszög alaprajzú, melyen dús redőzetű ruhában Mária látható a kisded Jézussal. A szoborcsoport feletti építmény szintén háromszög alaprajzú. A téglafal teteje zsindelyfedésű sátortető. A csehsüveg boltozatot kosáríves hevederek hordozzák.
Az egykori ferences templom és kolostor mellett épült fel a ferences gimnázium. Középfokú oktatási intézmény feállítása az 1800-as évek elején kezdett realizálódni a városban. Már korábban tervezték a létrehozását adományokból, de a gimnáziumi alap az általános szegénységre való tekintettel vonakodott az újabb tehervállalástól. Csak 1831-ben a kincstári sóhivatal tisztjei, a környék birtokosai és gazdatisztjei kérésére az uralkodó, I. Ferenc király adott engedélyt az I. grammatikai osztály megnyitására és egy hatosztályos gimnázium fejlesztésére.
A ferences templommal összeépült kolostor 1723 és 1751. között épült barokk stílusban. A kolosttor keleti szárnya a Bezdeczki Ignác sótiszt által építtetett kápolnához csatlakozott, majd a Tiszára néző déli frontja épült meg egyetemes, tagozat nélküli homlokzatokkal. Így három oldalról körülvéve a négyszögletes udvart. Főhomlokzatán nyolc ablakkal, kő kapukerettel. Belsejében folyósoi, szobái keresztboltozatosak, eredetileg kéttáblás ajtókkal.