Kisari Zoltán 1954. október 30-án született Karcagon. Az általános iskola után a helyi ipari iskolában tanult. A SZIM Karcagi Gépgyárában kezdett el dolgozni, majd Egerbe került. Később Ostoros község tanácselnöke lett 1987-ben. majd a rendszerváltás után is hétszer választották újra a település polgármesterévé. A Heves Megyei Önkormányzat tagja volt, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének Heves megyei tagozatának elnökségét erősítette, továbbá az Ostorosért Polgárőr Egyesület tagjaként civilként is helyt állt. 2015.
Kontra József 1952. május 4-én született Tiszagyendán. Itt járt általános iskolába. Tanulmányait a szolnoki Gépipari Technikumban folytatta. A mezőtúri Mezőgazdasági Főiskolán szerzett gépészmérnöki oklevelet.
Két évig szolgált sorkatonaként, majd Kunmadarason, a Középtiszai Állami Gazdaságban kezdett dolgozni. Később a Mirhó-Kisfoki Vízgazdálkodási Társulathoz került.