Batáné Máté Mária

1945-ben született, édesapja szíjgyártó, édesanyja varrónő volt. A törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnáziumba járt.
1963 óta volt könyvtáros, először Kunhegyesen, majd 1965-2004-ig a törökszentmiklósi könyvtárban. Munka mellett, levelező tagozaton végezte el az ELTE könyvtár-történelem szakát. 1993-tól 2002-ig a városi könyvtár igazgatója is volt. Nevéhez fűződik a Helyismereti Füzetek, valamint Az idők rianása című, dr. Fehér Imre által szerkesztett Szélpál Árpád emlékkönyv kiadása is.
A Pro Bibliotheca Alapítvány megálmodója, létrehozója és legfőbb mentora volt. Még az ő könyvtárvezetése mellett és mentorálásával adta ki az alapítvány a Csak a gyökér legyen erős című szépirodalmi antológiát, melyben törökszentmiklósi kötődésű írók, költők művei olvashatók. Az első alapítványi bálok megszervezője is ő volt. Nagy sikere volt ennek az eseménynek, hiszen mindig irodalmi, művészeti műsor, jeles előadókkal tette különlegessé ezt az alkalmat.
Nyugdíjba vonulása után sem szakadt el a könyvtártól. Szakmai segítségére mindig számíthattunk. De emellett tevékenyen részt vett a könyvtár mindennapjaiban is: életre hívta és éveken keresztül vezette az Ipolyi Könyvbarát Kört, mely ma is meghatározó közössége az intézménynek.
A Pro Bibliotheca alapítvány kezdeményezésére 2005-ben Pro Urbe díjjal ismerte el a város kiváló munkáját.
 
Forrás:
Szabó Ferencné Kontos Mária: Búcsú Batáné Máriától. Törökszentmiklósi Hírlap (2021.10.)