Cigányzenész családból származott a jászapáti születésű cimbalomművész. 1886-. február 28-án született Jászapátiban. Körülbelül nyolc-kilenc éves korában ugyanabba a zenekarba vették fel, melyben apja játszott. Első koncertjét a jászberényi Lehel kávéházban adta, majd 14 éves koráig a helyi cigányzenekarban cimbalmozott. 1902-ben elindult a fővárosba szerencsét próbálni.

Egy impresszárió felfedezte, és Párizsba szerződtette. Az egzotikus magyar cigánymuzsika vonzotta a közönséget. Rövidesen Spanyolországban, Skóciában, Egyiptomban, Svájcban vendégszerepelt. Híres muzsikusok nyilatkoztak róla elismeréssel. Saint-Saëns a cimbalom Liszt Ferencének nevezte. Az I. világháború alatt Svájcban megismerkedett Ernest Ansermet professzorral, Émile Jaques-Dalcroze-zal, Igor Sztravinszkijjal, akik felfigyeltek játékára, művészetének tökéletesítésére ösztönözték és a komoly muzsika irányába terelték. Sztravinszkij cimbalmozni tanult tőle, s komponált is erre a hangszerre. A cimbalomjátékot tulajdonképpen ő emelte művészi színvonalra, a cimbalom általa lett hangversenyhangszer. Barokk és preklasszikus mesterek főként cembalóra írt műveit adta elő többnyire felesége, Yvonne Barblan zongorakíséretével. 1935-ben a honvágy hazahozta Magyarországra. Budapesten 1937-ben a Nemzeti Zenede, 1938-tól haláláig a budapesti Zeneművészeti Főiskola tanára volt, ahol számos kitűnő tanítványt nevelt.

Művészetét 1948-ban Kossuth-díjjal ismerték el.

1958. március 28-án hunyt el Budapesten.

Forrás:

Kroó György: Rácz Aladár. Budapest, 1979.

Szabolcsi Bence - Tóth Aladár: Zenei lexikon. Budapest, 1965.

Tál Gizella: A Rozsdás utcától a világhírig. Jászkun Krónika (1995.07.29.): 4.