Kunhegyes

warning: Creating default object from empty value in /data/web/www_zounuk/sites/all/modules/i18n/i18ntaxonomy/i18ntaxonomy.pages.inc on line 34.

Czövek Endre Ferenc (1950-2014)

Czövek Endre Ferenc 1950. szeptember 30-án született Kunhegyesen. Tanulmányait a Dózsa György úti Általános Iskolában kezdte. A kunhegyei gimnáziumban érettségizett, majd RTV-művszerész szakmát tanult.

A helyi vegyesipari KTSZ-ben kezdett dolgozni, majd 1984-től kisiparosként, utóbb egyéni vállalkozóként műszerészettel és műszaki kereskedelemmel foglalkozott. 1970-ben vitorlázó repülői vizsgát tett, majd később maga is oktató lett. Tagja volt a Kunsági Dózsa Vadásztársaságnak.

Kontra József (1952-2014)

Kontra József 1952. május 4-én született Tiszagyendán. Itt járt általános iskolába. Tanulmányait a szolnoki Gépipari Technikumban folytatta. A mezőtúri Mezőgazdasági Főiskolán szerzett gépészmérnöki oklevelet.

Két évig szolgált sorkatonaként, majd Kunmadarason, a Középtiszai Állami Gazdaságban kezdett dolgozni. Később a Mirhó-Kisfoki Vízgazdálkodási Társulathoz került.

Református lelkészek emléktáblája (Kunhegyes)

A Kun Világtalálkozó alkalmából 2015. szeptember 25-én avatták fel a Kunhegyesen szolgált református lelkészek emléktáblájá, amely a korábbi kőtemplom romimitációján kapott helyett a református templom kertjében.

Forrás:

Mészáros János: Emléktáblát állítanak = Új Néplap (2015.09.24.): 3.

Herbály Gyula (1950-2012)

Herbály Gyula az általános iskola befejezése után a helyi késes és műköszörűsmesternél, Gálfi Istvánnál kezdett szalmát tanulni. Emellett a kunhegyesi labdarúgók ifi csapatának is tagja volt. A tehetséges sportolót az NB I/B-s Kecskeméti Dózsa szerződtette le, majd a törökszentmiklósi csapat játékosa lett. Az 1979/1980. évi bajnoki idény után vonult vissza az aktív játéktól.

Forrás:
Simai János: Herbály Gyula. In: Kunhegyesi nagykun kalendárium 2013. Kunhegyes, 2013. pp. 201-204.

Víg József Lajos (1920-2012)

Víg József Lajos 1920. május 6-án született Kunhegyesen. Elemi iskolát is a kunhegyesi református iskolában végezte, majd kovácsinasnak szegődött. Segédlevelet szerzett és munkába állt.
Budapestre ment dolgozni, ahol hivatásos gépjárművezetői jogosítványt szerzett.
Sorkatonai szolgálatra Szolnokra vonult be. A VI. légvédelmi tüzérosztály 2. ütegénél teljesített szolgálatot, majd kikerült a frontra. 1946-ban szerelt le Pápán. Kunhegyesen a KTSZ-nél helyezkedett el gépkocsivezetőként, ahol több mint harminc évig dolgozott.
1950-ben vette feleségül Szabó G. Márta Magdolnát.

Földi István (1969-2010)

Földi István 1969. október 10-én született Kunhegyesen. 1984-ben végezett a helyi Kossuth Lajos Általános Iskolában, majd a kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumban folytatta tanulmányait. Gyöngyösön járt főiskolára. Megnősült és Gyöngyösön telepedett le. Három gyermeke született.
Édesapjától idősebb Földi Istvántól már hét éves korában megtanult sakkozni. 1979. január 3-án igazolt a Kunhegyesi Egységes Sportegyesületbe, amelynek 1983-ig tagja volt. Számos korcsoportos bajnokságon, sakk- és úttörőolimpián ért el eredményeket. A kecskeméti DUTÉP SC csapatához, majd a Szolnoki Mezőgéphez igazolt.

Tóth Sándor (1932-2012)

Tóth Sándor 1932. június 25-én született Kunhegyesen. 1957-ben váltotta ki az ipart, mint fogtechnikus. 1958-ban vette feleségül Győri Erzsébetet, aki szintén fogtechnikus volt.
Munkája mellett a helyi labdarúgó szakosztály munkájában is részt vett.
2012. augusztus 3-án hunyt el. Kunhegyesen helyezték örök nyugalomra.

Forrás:
Tóth Sándor. In: Kunhegyesi nagykun kalendárium 2013. Kunhegyes, 2013. p. 190-191.

Borsos Imre (1930-2012)

Dr. Borsos Imre 1963-ban került Kunhegyesre. 27 éven át, 1989-i látta el körzeti orvosi teendőit. 2005-ben megyei díjjal ismertél el munkáját. 2010-ben megkapta a Kunhegyes Város Díszpolgára címet.
2012-ben hunyt el.

Forrás:
Dr. Borsos Imre. In: Kunhegyesi nagykun kalendárium 2013. Kunhegyes, 2013. p. 189.

Lévai Károly (1935-2012)

Lévai Károly 1935. június 5-én született Kunhegyesen. A Szegedi Tudományegyetemen szerzett diplomát 1956-ban. 1966 és 1978. között a kunhegyesi gimnáziumban tanított.

2012-ben hunyt el.

Forrás:

A kunhegyesi gimnázium és szakközépiskolai oktatás történetéből. Kunhegyes, 2014.

Lovász Gábor (1934-2012)

Lovász Gábor 1934-ben született Kunhegyesen. Itt járt elemi iskolába, majd Mátészalkán érettségizett. Az ELTÉN szerzett diplomát 1957-ben. A kunhegyesi Dózsa Iskolában kezdte tanári pályáját. Alapító tagja volt az újonnan létrejött helyi gimnázium tantestületének. Egy évtized után igazgatóként tért vissza a Dózsa Iskolába, majd a Kossuth Iskola vezetője lett, majd Tiszasülyön látott el közigazgatási feladatokat. Később a szolnoki Honvéd Kollégiumba került. Innen ment nyugdíjba 1991-ben.
Nyugdíjas kollégaként a szolnoki Humán Intézet Magángimnáziumban dolgozott.
2012-ben hunyt el.

Syndicate content
UMFT