A település központi részén kialakított Hősök Kertjében áll a két világháború nagyrévi mártírjai tiszteletére emelt emlékmű. Az obeliszket a Nagy Háború után emelték a távoli harctereken életüket vesztett hős katonák emlékere 1931. június 7-én. Az 5 méter magas emlékmű Branczeiz János budapesti szobrászművész alkotása, amelynek északi oldalán kilenc katonát ábrázoló dombormű, felette három oldalt pedig babérkoszorúval övezett kard relief látható.
1927. június 6-án állították fel a település főterén az 1. világháborúban elesett százhetvenhárom helyi hősi halott katonáknak emléket állító emlékművet. Kallós Ede szobrászművész alkotását Almássy Sándor főispán avatta fel.
A források tanúsága szerint az 1. világháború alatt Jászszentlászlóról 1420-an vonultak frontszolgálatra, akik közül 144-en hősi halált haltak. Emlékük előtt tisztelegve, nevüket megőrizve, 1925. szeptember 27-én állított emlékművet a hálás utókor, amelyet Horváth József főszolgabíró avatott fel. Az emlékmű Kisfaludi Strobl Zsigmond (1884-1975) szobrászművész alkotása. A zászlaját földig hajtó rohamsisakos katona a márványlap betétes műkő obeliszk előtt áll.
Az emlékparkban 2008-ban Dávid Áron és Tajti Gáspár állítatta fel a Mária országa Magyarország címet viselő kompozíciót, mely az 1999-ben kialakított emlékparkban kapott helyett a tájház szomszédságában. A helyi felajánlásokból megvalósult emlékmű középpontjában az országzászló áll, mögötte a hármas halom, melynek tetején a kettőskereszt látható. Előtte Mária szobrával. A felavatási ünnepségen Dr. Andrássfalvy Bertalan mondott ünnepi beszédet.
A templomkertben áll az 1. világháborús emlékmű, amelyet 1930. október 12-én lepleztek le. Az emlékoszlop Vaszary László budapesti szobrászművész munkája, amelynek tetején félgömbön álló bronz turulmadár látható. A több mint 4 méter magas emlékoszlopon elől szalaggal övezett kard domborműve látható. Az oszlop két oldalán babérkoszorúval díszített keretbe vésték a 85 helyi katona nevét.
A 20. század áldozatainak emlékművét 1993-ban állította a város. A református templom melletti parkban álló szoborkompozíció Győrfi Lajos szobrászművész alkotása.
Az egyik oldalon az 1. világháborúban elesettek neve olvasható. A források szerint a nagy háborúban 373 kisújszállási esett el Európa különböző frontjain.
Kuncsorba község szoborbizottsága 1917-ben jött létre. 1. világháborús emlékművet azonban csak 1920-as évek közepén emeltek. Damkó József (1872-1955) szobrászművész alkotását 1925. május 31-én leplezték le a református templom előtt. A szobor egy huszárt ábrázol, amely jobb kezével kardja markolatát fogja. A talapzaton elől a Nagy Háborúban elesett 56 katona neve olvasható.
Az 1930-as években emeltek emlékművet a Nagy Háború hőseinek Kőtelken. A 1,75 méter magya katona alakját Martinelli Jenő (1886-1954) szobrászművész formálta meg bronzból. Az emlékfal 3 méter magas, amelynek tetején kettős kereszt látható.
A második világégésnek több mint 100 helyi áldozata volt. 1985-ben a 2. világháború befejezésének 40. évfordulója alkalmából az 1. világháborús Hősök szobrára emléktáblát helyeztek az 1939 és 1945 között elhunyt áldozatok tiszteletére.
A jászjákóhalmi Hősi emlékművet Czettler Jenő nemzetgyűlési képviselő avatta fel 1924. május 29-én. Az első világháborúban elesett helyi katonák emléke előtt tisztelegő szobor Siklódy Lőrinc (1876-1945) szobrászművész alkotása. Egy zászlót, valamint egy babérkoszorút tartó katonát ábrázoló műkő szobor talapzatán olvasható a 127 hősi halott neve.